IX. Falunap és I. Búcsú

A hagyományoktól eltérően idén június utolsó hétvégéjén került megrendezésre a IX. Falunap, és a település első búcsúja. A rendezvényt Juhász Gyula polgármester nyitotta meg, valamint visszatekintett a település 25 éves múltjára. A megnyitó keretén belül a  felsőlajosi óvodások és iskolások  műsora volt látható valamint a  „Szép kert szép környezet” címmel meghirdetett környezetszépítő verseny eredményhirdetésére került sor.

Kistérségi kiállítás

2011. augusztus 22-28. között  idén is megrendezésre került  Kecskemét és Térség Többcélú Társulás szervezésében a XIV.  Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás ahol településünk is képviseltette magát. Augusztus 26-án volt Felsőlajos bemutatkozó napja, ahol Juhász Gyula polgármester bemutatta településünket.

Ezen a kiállításon a termelők bemutathatták termékeiket: Kollár Sándor zöldség, Keresztes Erzsébet zöldség és gyümölcs, Nagy Istvánné Kati néni gyümölcs, zöldség,  Bujdosó Anikó fűszernövények és Csordás Ferencné zöldségeit tekinthették meg. A felsőlajosi stand előtt a felsőlajosi termelők gyümölcseit kóstolhatták meg az odalátogatók, ami őszibarack és szilva volt.

Kettesfogathajtó verseny

Augusztus 20-án a VII. amatőr kettes fogathajtó verseny került megrendezésre, a sportpálya melletti füves területen. Szép számmal érkeztek a versenyzők 21 fogat és 25 hajtó  vett részt a barátságos megmérettetésen.

Augusztus 24-28. között  Franciaországba kettes fogathajtó világbajnokság vette kezdetét, ahol országunk is képviselte magát. Az országos versenysorozatok alapján  felsőlajosi  ifj. Nagy Tibor kijutott erre a világbajnokságra, ahol  maraton hajtásban 2. , akadályhajtásban 7. és egyéni összetettben szintén 7. helyezést ért el 70 fogathajtó közül. A magyar csapat 4. lett. 

Veterán motoros találkozó

Felsőlajos településen augusztus 20-án a  Ladánybenei Pannoniások VI. Veteránmotor találkozót és Csordás László emléktúrát szerveztek,  egyik állomásként  a felsőlajosi Közparkot érintették, ahol megkoszorúzták Csordás László emléktábláját. A túrán több mint 100 motoros és körülbelül 30 veterán autós vett részt

Polgármester köszöntője

Köszöntöm Önt Felsőlajos Község hivatalos weboldalán!

Most megújult honlapunk segítségével az érdeklődők megismerkedhetnek egy kicsi falu összefogásával, szépségeivel, értékeivel. Weboldalunkat böngészve szeretném, hogy teljes képet kapjon Felsőlajos adottságairól, közigazgatási információiról, rendezvényeiről, állás és pályázati lehetőségeiről.

Fiatal település lévén nagy utat tettünk meg idáig, melyet a dinamikus fejlődés is mutat. Az eltelt 25 év alatt nagyon sok szép maradandót tudtunk alkotni magunk és a jövőnk számára.